Haladok- Ahead

Az utóbbi hetekben mindent próbálok mondani. Szüleim sokat gyönyörködnek bennem, és csodálkoznak, honnan tudom ezt meg azt a szót is.
A héten a fürdőkádban kávét készítettem anyának, és felszolgáltam neki.
Szépen eljátszom a babaházzal és a babákkal, ide ki is ültek és várják a sült galambot.
Az engedelmességgel még gondok vannak.
Ügyesen megyek a lépcsőkön le és fel. Anya követ a szemével és azt mondja, hogy jó helyen fogjam a korlátot.
A gyülekezetben tudok csendben ülni egy ideig, de nem anyánál, hanem valaki másnál, akihez ragaszkodom. Ilyen például Tőtős Márta. Ő mindig foglalkozik velem, és jól ért a gyerekekhez. És már azt is suttogom, hogy 'csendbe', vagyis így 'cseme'.
Megkeresem a képes Bibliában Jónást, akit lenyelt a nagy hal. Őt Nóná- nak nevezem.
Gyakran mondom ezeket is: köszi és bocsi

In the last few weeks I have been trying to say almost everything. My parents delight in me and wonder, how do I know this word and that one.
This week I made a cup of coffee for mum in the bath, and I served it to her, of course.
I play with dolls and their house nicely. They are sitting here right now, waiting for some food.
I still have problems with obedience.
I can climb up and down the stairs nicely. Mother always has an eye on me and tells me to grab the pillars well and in the right place.
In the church I can sit quietly for a while, but not with mother. I like to sit with someone else, who always entertains me somehow. And I whisper this: be quiet.
I often say: sorry and thanks.